Jó kis hangzatos cím. De cél persze nem a szenzációhajhászás. Hallgattam egy interjút Dr. John McDougall-el és ott hangzott el tőle a következő mondat: Az emberek szeretnek, új, jó híreket hallani a rossz szokásaikról. Ez a mondat mélyen bennem maradt, mert annyi mindent szeretnék ezzel kapcsolatban mondani.
Mit is jelent ez a mondat számomra? Számtalanszor futok bele olyan kommentelőkbe a Facebookon, jellemzően most az egészséges táplálkozás kapcsán, akik bár tudják, hogy lehet nem megfelelően tájékozottak az adott témában, mégis ragaszkodnak az igazukhoz. Sőt egyenesen azt hiszik az övék a bölcsek köve. Teszik mindezt úgy, hogy egyetlen tényszerű adatuk van jó esetben. Vagy olyan tényekre hivatkoznak, amiket már régen megcáfoltak, de erről nem vesznek tudomást, mert az nem támogatná őket a rossz szokásaikban.
A való életben is sokszor találkozom ezzel. Amikor húsevő ismerősökkel találkozom és beszélgetünk, mindig előkerül a növényi táplálkozásom. Nagyon sokszor támadnak egyből, mintha én elszeretném venni tőlük a döntésük jogát. Pedig sosem tenném. Sose voltam valami agresszív térítő. Mégis amikor hallják az érveket, sokszor egyből támadás a védekező reakció. Kicsit mindig az a szitu jut eszembe róla, amikor a kiskutyám ivartalanítására készültem. Sok cikket olvastam a neten, hogy kell- e, mikor kell. Egy állatorvos írt egy nagyon informatív és szórakoztató cikket ebben a témában, ahol leírta, hogy nagyon sok férfi állattartóval találkozik, akik úgy tiltakoznak a házi kedvencük ívartalanítása ellen, mintha őket szeretné megfosztani a koronaékszerüktől. Nagyjából hasonlót érzek én is, amikor egy húsevő amellett érvel, hogy neki non stop húst kell ennie, hogy megfelelő legyen a fehérje ellátottsága, mert ugye, hát dolgozni kell és sportolni kell. Ők sem szeretnek olyan híreket hallani, ami rávilágít a rossz szokásaikra, sokkal inkább azokra fókuszálnak, ami meggyőzi őket arról, hogy bizony a fennmaradásunk záloga a fehérje pótlás, ami elengedhetetlen és ennek egyetlen eszköze a húsevés.
Ezt ne értsd félre. Nem vagyok fehérjepor ellenes. Akik komolyan sportolnak, tudatosan felépített étrenddel, pontosan tudják (remélem), hogy mikor és mennyi fehérjepótlásra van szükségük és azt is, hogy milyen formában vigyék be.
Nagyon komoly iparág épült arra, hogy gazdagodjon az emberek problémáiból, függetlenül attól, hogy valóban segítenek e. Nagyon sok cég filozófiája épül a címben szereplő mondatra, tudatosan vagy kevésbé tudatosan. A diétaipar nagyágyúi a legtöbbször azt hirdetik, hogy vedd meg az ő készítményüket és azzal lefogysz, miközben semmit nem kell változtatni az étkezési szokásaidon. Nem kell felkelned a kanapéról és megmozdulni, nem kell megfelelő időt alvással tölteni, nem kell megszabadulnod a stressztől, stb. Csak vedd meg ezt az italt, szedd be ezt a bogyót és minden oké.
Közben engedve a törvényi szabályozásnak, már odaírják a sor végére, hogy semmilyen tabletta, ital, por vagy más táplálékkiegészítő, nem helyettesíti a jól összeállított és kiegyensúlyozott étrendet. De ezt már a legkevesebben olvassák el. Hisz addigra, már számtalan előtte - utána képet, sikertörténet és egyéb nagyon meggyőzőnek tűnő érvet mutattak, hogy boldogan fizessünk vagyonokat ezekért a termékekért.
Itt megint megállunk egy pillanatra, hogy ne érts félre. Nem vagyok táplálékkiegészítő ellenes. Meg van a létjogosultságuk számos esetben. De nem arra valók, hogy komoly összegeket vegyenek ki a fogyni vágyók zsebéből, hamis ígéretekkel. Amely ígéretek olykor rövid időre megvalósulni látszanak, de sajnos a hosszú távú következményeket már nem mutatják meg nekünk.
Mi történik közben egy táplálkozási tanácsadáson? Pont az ellenkezője. Sokszor pont nagyon rossz híreket kapsz a rossz szokásaidról. Egy hosszú beszélgetés alatt tárjuk fel mindazt, ami szolgálja és mindazt, ami hátráltatja a céljaid elérését. Sok olyan információt hallasz élelmiszer csoportokról, amit már eddig is hallhattál volna, de nem akarsz. Amikor eljössz egy ilyen tanácsadásra, és megkezdődik a közös munka, az elején az csak nagyon kis mértékben szól a táplálkozásról. Sokkal inkább szól jó és rossz szokásokról, lelki dolgokról, időmendzsmentről, változási hajlandóság fokozásról, önismeretről és önértékelésről. Számos olyan dologról amit semmilyen por, tabletta, ital nem tud bejuttatni. Amit együtt kell felépítenünk. Itt pedig az együttön van a hangsúly. Én mindent megteszek a te sikeredért. De ezt neked kell akarnod, neked kell kezdeményezned, és neked kell haladni az úton. Én ott leszek minden mérőpontnál, minden frissítő pontnál, és veled fogok örülni amikor átszakítod a célszalagot.
Csak arra kérlek, te ne az legyél aki szeret jó híreket hallani a rossz tulajdonságairól. Mert nem ez fog téged előre vinni és nem ezzel fogod elérni az oly régen várt célt sem.